2010. október 17., vasárnap

Mit akar a nő?

Egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam ezt a kis tanmesét és most szeretettel adom tovább Nektek! 

MIT AKAR A NŐ?

Az ifjú Artúr királyt rajtakapta és elfogta a szomszéd uralkodó, miközben az annak erdejében vadászott. A király a helyszínen megölhette volna Artúrt, mivel ilyen büntetés járt annak, aki vét más tulajdona ellen. De meghatódott a rokonszenvesnek talált Artúr fiatalságától, és szabadságot kínált neki, feltéve, hogy 1 éven belül helyesen válaszol egy nehéz kérdésre.

A kérdés pedig így szólt: Mit akar valójában a nő?

Egy ilyen kérdés a legbölcsebb embert is zavarba hozta volna, az ifjú Artúr számára pedig megválaszolhatatlannak látszott...
Ennek ellenére még mindig jobb volt, mint akasztófán végezni, így aztán visszatért országába, és elkezdte kérdezni az embereket: a hercegnőt, a királynét, a prostituáltakat, a szerzeteseket, a bölcseket és az udvari bolondot... Vagyis mindenkit, de senki sem tudott meggyőző választ adni.
Viszont mind azt tanácsolták neki, kérdezze meg a vén boszorkányt, mert csak ő tudhatja a helyes választ. Az ára magas lesz, mert a vén boszorkányról köztudott volt a királyságban, hogy borsos árat kér szolgálataiért . Eljött a megbeszélt év utolsó napja, és Artúrnak nem volt más választása, mint beszélni a varázslónővel. Az megígérte, hogy kielégítő választ ad, de előtte Artúrnak el kell fogadnia az árat. A banya feleségül akart menni Gawainhoz, a Kerek Asztal legnemesebb lovagjához, Artúr legjobb barátjához. Artúr borzadva nézett a banyára: púpos és rusnya volt, csak egy foga volt, gusztustalan hangok kíséretében émelyítő szag áradt belőle. Még sohasem látott ilyen visszataszító teremtést. Megrettent attól, hogy arra kérje legjobb barátját, vállalja érte ezt a szörnyű terhet. Ám amikor értesült a javasolt egyezségről, Gawain kijelentette, hogy ez nem túl nagy áldozat barátja életéért és a Kerek Asztal fennmaradásáért cserébe.

Kihirdették az esküvőt, a boszorkány pedig hatalmas bölcsességével így szólt:
a nő valójában azt akarja, hogy saját életének ura legyen.

Mindenki azonnal tudta, hogy a boszorkány nagy igazságot mondott, és hogy az ifjú Artúr király megmenekült. Így is történt: a választ meghallva a szomszéd uralkodó szabadon bocsátotta. De micsoda esküvő volt az... az egész udvar ott volt, és senki sem érezte magát bánatosabbnak, mint a megkönnyebbülés és szorongás között vergődő Artúr.
Gawain udvariasnak, nyájasnak és tisztelettudónak mutatkozott. A boszorkány pocsékul viselkedett, kézzel evett, közben pedig szörnyű hangokat és szagokat bocsátott ki magából. Eljött a nászéjszaka, amikor Gawain a hitvesi ágyban várta, hogy feleségével egyesüljön. És akkor belépett a szobába a legszebb lány, akit férfi valaha is álmodott. Gawain elképedve kérdezte, hogy mi történt. A lány azt felelte, mivel a férfi udvarias volt vele, idejének egyik felében a rettentő, másik felében a vonzó külsejével fog mutatkozni. Melyiket szeretné nappal és melyiket éjszaka?
Micsoda kegyetlen kérdés...! Gawain gyorsan mérlegelni kezdett. Legyen mellette napközben egy imádni való fiatal nő, akit mutogathat a barátainak, és ossza meg az ágyát egy undorító banyával? Vagy mutatkozzon nappal a szipirtyóval és házasélete intim pillanatait töltse egy ifjú szépséggel...? 

Ön hogyan döntött volna, mit választott volna?
Gawain válasza alább olvasható, de mielőtt elolvasná, döntsön ön is...



A nemes Gawain azt válaszolta, hogy válasszon a nő maga.
Ezt meghallva, a nő azt mondta, hogy éjjel-nappal szép hölgy lesz, mivel a férfi tiszteletben tartotta és megengedte neki, hogy életének ura legyen. Miebből a tanulság? A tanulság lejjebb van, de mielőtt elolvasná, gondolkozzon el rajta...




Az a tanulság, hogy nem számít, csinos vagy csúnya-e a nő... alapjában véve ha nem élheti az életét, akkor boszorkánnyá változik...

2010. szeptember 28., kedd

Arjuna Ardagh: Bölcsen teszed, ha imádod a nőt


"Amikor Arjuna Ardagh írását július végén elolvastam, mélyen meghatódtam, és azonnal tudtam, hogy ezt egyszer lefordítom, hogy hozzád is eljusson. Egy őszinte írás egy férfi tollából, amely egyszerre szól a férfiakhoz és a nőkhöz. Mindketten jobban érthetjük önmagunkat és a másikat általa. Íme:

„Néhány napja, miután egy különösen csodálatos estét töltöttem a feleségemmel, Chamelivel, az alábbiakat írtam a Facebook oldalamra, mielőtt ágyba bújtam:

Életem során számtalan kiváló mesterrel találkoztam. Bőven volt tanításaikban részem. Ám egyikük, egy pillanatra sem közelíti meg az asszonyt, aki most az ágyamban alszik. A házasságom lett a gurum, a megváltásom, a múzsám, az ajtó, melyen át beragyog az isteni fény.
Amikor másnap felkeltem, sok kedves hozzászólást találtam az oldalon, ahogy máskor is. Az egyik férfi elég bátor volt ahhoz, hogy sebezhetőségét is vállalva így fogalmazzon:

Köszönöm Arjuna, hogy ezt leírtad. Most rajtam áll a döntés, hogy irigykedjek rád, amiért neked van, ami nekem nincs, vagy válasszam inkább azt, hogy „én is ezt akarom” – hiszen megmutattad, hogy lehetséges.

Nagyon megérintett ez a néhány szó.

A következő napokban több hasonló üzenetet kaptam őszinte, sebezhető, ritka és bátor férfiaktól. Különböző módon, de mindannyian ugyanazt kérdezték:

Olvastam, amit a Facebook-ra írtál. Én is el akarok jutni ide. Kérlek, mutasd meg, hogyan.
Így aztán nekifogtam, és most itt van. Egy rövid összefoglaló arról, hogyan imádjuk a nőt, és miért ez a legbölcsebb dolog, amit egy férfi tehet. Először is bánjunk el néhány nagyon is érthető kifogással, amelyek talán most felmerülnek benned. Én is ismerem mindegyiket.

1. A nőkkel való kapcsolataimban megsebződtem és tönkrementem.
Én is, drága barátom, én is. A szüleim négy éves koromban hatalmas veszekedések közepette elváltak, és én az anyámmal nőttem fel. Ő megtett minden tőle telhetőt, hogy megfelelően ellásson engem, ám boldogtalan volt és labilis. Amikor tizenévesen elkezdtem lányokkal találkozgatni, észrevettem, hogy hatalmas ellenállás, rengeteg félelem van bennem, és nagyon távolinak érzem a nőket.

2. Arjuna, te szerencsés vagy. Elbűvölő a partnered. Az én asszonyom nem olyan, mint Chameli.
Erre a kérdésre nincs végső válaszom. Tényleg tűnhet úgy, hogy szerencsés vagyok, mert találtam egy csodálatos asszonyt, de hadd meséljem el, hogyan történt. Életem során számtalan sokkal kevésbé szerencsés kapcsolatot is átéltem. Én is megtapasztaltam a női viselkedés manipulatív oldalát: az áldozatot, a dühöst, a bosszúállót. Néhány héttel azelőtt, hogy a feleségemmel, Chamelivel találkoztam volna, egy mélyreható változás zajlott le bennem, amely – ebben biztos vagyok -, mindenki mással is megtörténhet.

3. Egyáltalán nincs partnerem, és kétlem, hogy valaha találkozni fogok az igazival.
Együtt lenni valakivel anélkül, hogy imádnánk őt, vagy egyedül lenni, tulajdonképpen ugyanannak a helyzetnek két oldala: megérezted vagy megtapasztaltad a nők szerelmében rejlő lehetőséget, és többet akarsz belőle. A megoldás ugyanaz.

4. Úgy érzem, hogy bezárult a szívem. Sokat időzöm a gondolataim között, az elmémben, és fogalmam sincs arról, hogy milyen imádattal viseltetni valaki iránt.
Mindannyiunk számára itt kezdődik el a valódi utazás, amikor felismerjük, hogy nem tudunk szeretni. És ekkor jön a nagy kérdés, amit fel kell tenned magadnak, barátom: Jó ez nekem így? Nem számít, mennyi pénzed van, vagy hány ismerősöd jelölt be a Facebook-on, nem számít, milyen szép házban laksz, nem érdekes, mekkora autót vezetsz, sem az, hogy mennyire feltűnő a partnered mellbősége, sem pedig, hogy mennyit meditálsz és milyen spirituális vagy … csak ez: Szerettél-e valaha igazán, mindent odaadva, védtelenül? Ha nem – és itt kell nagyon őszintén válaszolnod magadnak -, rendben van ez így? Rendben lévőnek találod, hogy egy nap meghalsz anélkül, hogy szíved ajándékát bárkinek is odaadtad volna?
Nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt én feltettem magamnak ugyanezt a kérdést. Nyers, sebezhető, egyszerű és valódi részem válasza az volt, hogy nem. Ez így nincs rendjén. Ha egy nap meghalnék anélkül, hogy teljes szívemből szerettem volna, úgy érezném, nem éltem teljes életet.

Sok-sok évvel ezelőtt, Balira utaztam a szabadságom idején, egyedül. Ott összebarátkoztam más utazókkal, és közösen béreltünk egy terepjárót, hogy körbejárjuk a szigetet. Felautóztunk a sziget legmagasabb pontjára, ahol általában nem járnak turisták. A vezetőnk elvitt minket az egyik legszentebb templomhoz. Hatalmas téglafal vette körül, amin egy feldíszített kapun keresztül lehetett belépni. Miután levettük a cipőnket és sálakkal burkoltuk be a fejünket, mindannyian beléptünk a kapun. Bent egy kis udvart találtunk, és egy újabb falat, egy újabb kapuval. Miután füstölőket gyújtottunk, és valamennyit adakoztunk, átléptünk a második kapun. Megengedték, hogy még egy falon átvezető bejáraton bemenjünk, de többet nem. A középen elhelyezkedő istenséget összesen tíz fal vette körül. A hindu vallásúak elmehettek egészen a negyedik falig. Akik kifejezetten ezt az istenséget szolgálták, az ötödik falon is átléphettek, és így tovább. Az istenséget egyedül azok közelíthették meg teljesen, akik az egész életüket az ő szolgálatának és imádatának szentelték. Mindenki más meg kellett, hogy álljon valahol, és sohasem találkozhatott a legbelső szentély csodájával.

Valójában nem vagyok híve annak, hogy szobrokat imádjunk és szolgáljunk, ám amit ott láttam, egy gyönyörű szimbólum, ugyanis a nők szíve pontosan ilyen. Minden nő szívének mélyén az isteni nőiség rejlik. Ott van minden, ami csodálatos, ami kedves, ami inspiráló – minden nőben, mindig, mindenhol. Az összes nő szívének a közepén a bölcsesség, az inspiráció, a szexuális kívánatosság, a simogató, gyógyító szeretet esszenciáját találod. Az esszenciáját mindennek. Ám mindezt – jó okkal – koncentrikusan elhelyezkedő falak védik. Ahhoz, hogy a falakon egyre beljebb juss, fokozatosan növelned kell az odaadásodat, és amint ez megtörténik, áldásban részesülsz. Ez nem olyasmi, amit szóbeli megállapodások révén elintézhetsz egy nővel. Ő nincs is tudatában annak, hogyan nyissa ki ezeket a belső kapukat. Az imádatban kifejeződő láthatatlan varázslat tárja szélesre őket.

Ha a legkülső falon kívül állsz, pusztán azzal találkozol, amivel a többi szerencsétlen férfi: pornográfiával. Percenként egy bizonyos összegért, megpillanthatod a mellét, talán más testrészeit is, és kielégítheted magad, miközben szíved mélyén szerelemre vágysz.
Belépve az első kapun, már részesülhetsz valami másban. Amikor rád néz majd, különös csillogást veszel észre a nő szemében. Szemérmesen válaszol a kérdéseidre. Finoman érezteti veled, hogy van itt még sokkal több is, ami rád vár.

Ha megajándékozod őt az elköteleződéseddel, a figyelmeddel, és az imádat apró csíráival, átléphetsz a következő kapun, és ő megnyitja neked a szívét. Megosztja veled a bizonytalanságait, sebzettségét, és legmélyebb vágyait. Sok férfi visszalép ezen a ponton, mert felismerik, hogy az ár, amit fizetniük kell azért, hogy még mélyebbre menjenek, túl magas ahhoz képest, amit hajlandóak megfizetni. Elkezdik megérezni a felelősség súlyát. Ám azok, akik vállalják, hogy átlépnek a következő kapun is, ajándékba kapják a nő hűségét; hajlandóságát arra, hogy kitartson mellettük, bármi is történik; hajlandóságát arra, hogy felnevelje a gyerekeiket; figyelmét a beszélgetésekben; és ha igazán szerencsések, talán még azt is, hogy néha összeszedje utánuk a piszkos zoknikat. És ez így folytatódik. Talán most már érted a lényegét.
A középponttól számított második fal környékén a nő leereszti személyiségének fátylait, és megmutatja neked, hogy emberi lényként egyben átjáró is egy sokkal hatalmasabb világba. Megmutatja neked a haragot, amely nem az övé, hanem minden asszonyé. Felfedi előtted a türelmet, amely szintén egyetemes. Beavat bölcsességébe. Ezen a ponton megtapasztalhatod a női archetípusokat, melyek istenként és istennőként, minden hagyományban megjelennek.

Majd pedig a középpontban, a legbelső szentélyben odaadásod minden szintjén egyszerre csak elárasztanak az ajándékok. Felfedezed a nőiség esszenciáját, és egy nem feltétlenül romantikus, mégis megszentelt módon felismered, hogy bármelyik nővel eljuthattál volna ide, ha hajlandó lettél volna a beavatás minden lépcsőjét végigjárni. Minden nőben ott van a többi, és az összes nőben ott van mindegyik. Amikor teljes szívedből szeretsz egy nőt, és lényének esszenciájával kapcsolódsz, az egyetemes női isteni tűzzel találkozol. Ez tesz gyönyörűvé minden nőt, akit a történelemből ismerünk. Ez a ragyogás árad Mona Lisából, Dante Beatricéjéből, és igen, Penelope Cruzból és Heidi Klumból is. Felfedezed azt az összetevőt, amely minden férfit arra késztet, hogy beleszeressen egy nőbe.

Amikor megtanulod, hogyan figyelj oda erre a női esszenciára, leborulsz a földre, könnyek csorognak az arcodon és azon csodálkozol, hogyan történhetett, hogy akár csak egy pillanatig is azt hitted, hogy mindez automatikusan jár neked.

Szóval, kedves barátom, érted, amit mondok? Ha sikerült felfognod, akkor talán most felmerül benned a kérdés: De hogyan jutok el onnan, ahol most vagyok, oda, amiről te írsz?

Ennek sokféle módja van, de megosztok veled két dolgot, amelyek mentén elindulhatsz.

Először is tedd, amit én, és – bármilyen furcsán hangzik is - az otthonodban készíts egy oltárt az isteni nőiségnek. Csak női szimbólumokat helyezz el rajta. Én kitettem az alábbi képet: Dante Gabriel Rossetti: Angyali üdvözlet. Keress rá az interneten, és érteni fogod, miért. Kitettem Quan Yin szobrát. Ott van egy yoni alakú kő, és Georgia O’Keeffe egy festménye. Rendezd be az oltárodat csupa olyasmivel, ami a nőiségre emlékeztet, és minden nap tölts el előtte pár percet azzal, hogy kifejezed a hódolatodat. Igen, minden nap, a hódolatodat. Az imádatodat, a csodálatodat, az odaadásodat. Szórd tele rózsaszirmokkal. Olvass fel verseket. Ajánlj fel mindent, és kérd meg őt, hogy fedje fel előtted legbelső lényegét. Meglásd, mindez csodákat művel: akár egyedül vagy, és arra vársz, hogy találkozz végre az igazival; akár kapcsolatban vagy és szeretnél mélyebben kapcsolódni az asszonyoddal."
(Fordította: Sarkadi Krisztina)

2010. szeptember 22., szerda

Őszi napéjegyenlőség

Az őszi napéjegyenlőség napjához és az azt követő időszakhoz az elmúlás, búcsúzás és a számadás köthető. A természet már a télre készülődik, a pihenés a nyugalom következik. A fény, a Nap tüzének ereje fokozatosan csökkent és elérte az egyensúly állapotát, amikor a nappal és az éjszaka egyforma hosszú. E naptól a sötétség válik erősebbé, napról-napra egyre többet követel magának, egészen a téli napfordulóig. Ezen időszakban a külső tűz fogyásával a belső tűz nyer teret. A fényt immár önmagunkban kell megtalálnunk, ami utat mutat, melegít és védelmez. Az idei napéjegyenlőség szeptember 23-ára, telihold idejére esik. /Érdemes kihasználni a most adódó energetikai lehetőségeket, teremtéseket/. 

Az őszi időszak ünnep, legalábbis ünnep volt valaha - amiről elfeledkeztünk -, a Földanya ünnepe, a gyümölcsérésé, a beérett termésé, a szüreté és a megnyugvásé. Ilyenkor olyan természeti ajándékokat is kapunk a Földanyától, amit máskor nem (dió, mogyoró, lédús szőlő, friss must, mennyei sütőtök).


Néhány érdekesség az őszi időszakkal kapcsolatban:

- Istennő kultusz
„Szeptemberben a Duna-menti fák átöltöznek az ősz színeibe és a vízbe hulló levelek adnak rejteket Dodona Földanya gyönyörű testének. Az Őszi Napéjegyenlőség ismét elhozza az egyensúlyt a természetben és a mi életünkben is. Ismét egyenlő hosszú a nappal és az éjszaka. Dodona Földanya eljön közénk és itt az ideje, hogy köszönetet mondjunk neki az életért és a táplálásért. Dodona emlékezetet minket a föld mélyére lenyújtózó gyökereinkre, a föld stabilitására, amely akkor is megtart minket, amikor körülöttünk minden összeomlani látszik. Megnyitjuk szívünket a Földanya felé és kérjük áldását a belső utazásra, mely újra kezdetét veszi. Elkezdünk ismét befelé figyelni és újratöltekezünk, regenerálódunk a föld erejével.”

- Mabon ünnepe
Az ősi kelták Mabonnak nevezték a nyári termés és a kemény munka befejezésének ünnepét. Miután behozták az utolsó aratást, nagy ünneplést csaptak, áldozatokat mutattak be az istenségnek, máglyákat gyújtottak, mézsört ittak és elraktározták a termést télire. Fontosnak tartották megélni az örömöt a bő termés miatt, amiért egész nyáron át dolgoztak. És fontosnak tartották, hogy hálát adjanak érte az istenüknek. Így tudtak harmóniában élni együtt a földi dolgokkal és a szellemvilággal, és így tudtak nyugodtan visszavonulni a téli időszakra.

MABON ÜNNEPE
Őszi lombok, hullanak már
Zsugorodó Égi Sugár…
Földanyánk termése bőségesen árad.
Ó Istennő, a Te Kegyed soha el nem szárad!

Napisten, lám erőd fogytán,
De ne csüggedj, hisz új tavasz vár…
Hűvös szélben, csípős télben,
Szent Édesanyánk ölelő keblében
Térj hát nyugovóra Fénylő Csillagunk!

Tudjuk, nem mész el végleg, örökre,
Szívünk visszavár táncra s örömre.
Álmaid, vágyaid – erőnk forrása,
reményünk, szerelmünk – igaz tudása!
/Kovács György/


- A kínaiak és az ősi kelták már augusztus elején megtartották az ősz kezdő ünnepét, náluk az őszi napéjegyenlőség az évszak csúcspontja. A kínai naptárban az ősz augusztus 7-én kezdődik és november 6-ig tart. A kínai és a japán őszt a krizantém-ünnepek aranyozzák be. Ezt a virágot, amelyet Európa csak a 18. század végén ismert meg, a japánok és kínaiak már 2000 éve ismerik. A hosszú élet reményében minden háznál neveltek krizantémokat, és nemcsak gyönyörködtek a virágokban, hanem gyógyhatású teát és ételeket is készítettek belőle. Nálunk sokan idegenkednek tőle, mert a temetőhöz és a halottak napjához társítják.

- Szent Mihály napja
Szeptember 29-e Szent Mihály napja. Szent Mihály arkangyal az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik Isten oldalán állnak a lázadó angyalok elleni harcban. A magyar néphagyomány szerint Szent Mihály ott áll a haldoklók mellett, segít nekik itt hagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Ehhez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés, innen a magyar néphagyományban a Göncölszekér másik neve, Szent Mihály szekere. A természet megfigyeléséből ered az a megállapítás, hogy Szent Mihály napja után a fű akkor sem nő, ha harapófogóval húznák. Az őszi vetésre a legalkalmasabbnak az előtte levő vagy utána következő két hetet tartják. A nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának is a napja. 
/http://www.erdely.ma/

Segítheszt magadnak abban, hogy közelebb kerülj ezen időszak minőségéhez és megéléséhez, ha körül veszed magad olyan dolgokkal, amik az őszt idézi. Pl.: gyűjts minél több magot, csonthéjas gyümölcsöt, falevelet a természetből, majd vidd be azokat az otthonodba. Amiket nem fogyasztasz el, azokból készíts dekorációkat, gyújts körülöttük gyertyákat. Így voltaképpen „szentélyt” emelsz a Földanya ajándékainak, és egyúttal a lakásodat is díszíted. :)

2010. július 15., csütörtök

Egy nő, aki szerelmes Önmagába

“Elképzelek egy Nőt, aki szerelemben él Önmagával.
Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes, és jó dolog, hogy nőnek született.
Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét. Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében, vagy életében hordozza.
Elképzelek egy nőt, aki elismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre.
Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.
Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt.
Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.
Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát.
Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.
Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli.
Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét. Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.
Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába.
Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélegzet.
Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot.
Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.
Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait.
Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen.
Elképzelek egy nőt, aki  önmagát saját istenei által jelöli.
Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el. Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban.
Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek.
Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.
Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete.
Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.
Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója.
Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon.
Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének.
Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.
Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal.
Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni. Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat.
Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja. Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe.
Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban.
Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék. Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.
Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja.
Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik.
Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében.
Egy nőt, aki az asszonyok körében ül. Aki emlékezteti magát, az igazságra amikor az feledésbe merül.
Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait.
Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot. Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett.
Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek. Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.

Képzeld el, hogy Te vagy ez a Nő!"

Forrás: Patricia Lynn Reilly: Imagine a Woman in Love with Herself - Képzelj el egy nőt, aki szerelmes önmagába

2010. május 17., hétfő

Pacsmagok

Apa és fia egy festmény, a Guernica előtt állt.

A kép rémületbe ejtette a srácot, aki előbb csak elfehéredett, utóbb csendesen sírva fakadt.
Az apa látta a történteket, de meg se moccant - háta mögött fejcsóválva súgtak össze az öregasszonyok.
Nem sok idő kellett,hogy egyikük fogadatlan prókátorrá váljon: a nő nagymamás gügyögéssel, csokoládéval a kezében indult megvigasztalni a gyermeket, de az erő, mi a férfi tekintetéből vágódott felé, úgy sodorta el, mint száraz levelet a viharos őszi szél.
Ekkor az apa fiához fordult, és megszólalt:
- Fiam, mit látsz?
A fiú könnyeit nyeldekelve hajolt közelebb a kép mellett lévő táblához, és lassan betűzte:
- Pablo Pic...asso:Gu...Guernica.
A férfi elmosolyodott, majd újra megkérdezte:
- Fiam, mit látsz?
- Egy festményt. Apa, ez iszonyú! Emberek halnak meg, és az a ló...
- Fiam, mit látsz?
A kisfiú lassan abbahagyta a hüppögést. Elszánt tekintettel, állát vakargatva meredt a képre, majd egyszer csak megszólalt:
- Színeket.
- Ez az! - kiáltott elégedetten a férfi. Gyengéden megsimogatta a kisfiú fejét, leguggolt, s mikor tekintetük egy vonalba ért, megszólalt.
- Nem látsz mást, csak színeket. Az iszonyat nem bennük van; ezek ugyanazok a színek, amelyekből a szivárvány is áll! Az elméd, a fejedben lévő képek teremtik a félelmet: a tegnapi film, a tegnapelőtt olvasott könyv...vagy akár az, ahogy édesanyáddal nevelünk.
A férfi elhallgatott, térdeplő alakjából szeretet áradt. Elégedetten nézte fia szemében az értelem csillogását, s miután látta, hogy szavai gyökeret eresztettek, tovább beszélt.

- Mert bizony, mi is tévedhetünk. A lehető legjobbat próbáljuk adni neked, de tévedhetünk. Akaratlanul is beléd ültethetünk olyan gondolatokat, melyek hatására a színek helyett félelmet látsz. S míg mi, édesanyáddal a lehető legkevésbé akarunk befolyásolni, sajnos a körülötted élő emberek pont fordítva vannak ezzel: minden pillanatodat megpróbálják elvenni, hogy a valóság helyett azt lásd, mit láttatni akarnak veled, hogy a szívedben félelem legyen szivárvány helyett!

A férfi karjába vette fiát, s miközben a következő kép elé léptek, megszólalt:
- Mindig jusson eszedbe: amikor azt hiszed, hogy igaz, amit látsz, valójában nincs más, csak színek. Csak részek. Csak pacsmagok. Ami pedig az önálló színekből képet alkot, az nem az igazság, csak a lehetőségek egyetlen tükröződése. 

Forrás: http://thesecret.hu/

2010. április 22., csütörtök

A Föld napja


Április 22. Ma van a Föld világnapja.

A Föld napjának alapgondolata az Egyesül Államokban élő egyetemi hallgató, Denis Hayes ötlete volt. - Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. - Az első Föld napja ünnepre 1970. április 22-én került sor, amelyen mintegy 25 millió amerikai vett részt. Ma már szinte az egész Földre kiterjedt Denis Hayes kezdeményezése.
A FÖLD NAPJA célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, a Föld megóvására. 
Magyarországon 1990 óta rendezik meg. (wikipédia)


A világról 
"És ne feledd soha, hogy a világ fia is voltál.
Rokona a négereknek és a csillagoknak,
a hüllőknek és Leonardo da Vincinek,
a Golf-áramnak és a maláj nőknek,
a földrengésnek és Lao-cénak.
Mindehhez közöd volt,
egy anyagból vagytok,
egy lélek teremtett,
ugyanaz a lélek fogad vissza.
Ez egészen biztos."
                                            Márai Sándor: Füveskönyv (részlet)


Miért fontos, hogy vigyázzunk a környezetünkre, a Földre?
Sok okot fel lehet sorolni (a teljesség igénye nélkül néhány példa):

- szeressük és tisztlejük azt a "Lényt", aki otthont, oltalmat ad nekünk
- a közvetlen környezetünk energiájának a minősége nagymértékben befolyásolja az életünket, közérzetünket, emberi kapcsolatainkat
- nem csak mi emberek élünk a Földön, legyünk tekintettel rájuk is.
- a Föld gyönyörű és lélegzetelállító csodákat mutat nekünk. Szépségével és sokszínűségével ámulatba ejt, ihletet ad és boldogsággal tölt el bennünket.
- adjunk lehetőséget, hogy gyermekeink és az elkövetkezendő generációk is átélhessék mindazt, amiben nekünk részünk van (pl. látni a szivárványt; a kertből leszedett zamatos, friss eper ízét érezni; a langyos eső lágy simogatását megtapasztalni; hallgatni a madarak vidám, élettel teli énekét, gyönyörködni a bárányfelhők sokszínűségében; egy virágos rét közepén feküdni, .. stb.)
- egyszerűen csak legyünk könyörületesek.

A fenti felsorolásból én csak egyet szeretnék részletezni:
Ahhoz, hogy életben tudjunk maradni, szükségünk van energiára, arra az energiára, amit a környezetünkből tudunk felvenni (csakrák). Folyamatos energiaáramlás, energiacsere folyik. A környezetünkben lévő fákkal, növényekkel, állatokkal, ásványokkal és más emberekkel való érintkezéseink során kicseréljük energiáinkat, és ha szükségünk van rá pluszba felveszünk még, ezért nagyon  fontos, hogy hol, milyen körülmények között élünk, milyen testi-, lelki egészség jellemzi a környezetünkben élőket.
Az, aki nagyvárosban él, sokkal jobban ki van téve az olyan ártalmaknak, mint pl.: a zaj, különféle szennyeződések, nagy tömeg, milliónyi lelkiállapot. Nekik még inkább szükségük van arra, hogy időről-időre kijussanak a zöldbe a természetbe, ahol a növények, állatok, ásványok (föld) segítségével újra fel tudnak töltekezni, minőségi, tiszta energiával.


A Föld napja mozgalom egyik jelmondata:

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

2010. április 15., csütörtök

Mandalák Világa


Hosszú vajúdás után, megszületett a http://www.mandalakvilaga.hu/ weboldalam. Még néhány információ hiányzik, de terveim szerint azok is egy-két héten belül felkerülnek és akkor teljes pompájában fog tündökölni az oldal.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy megvárom amíg teljesen kész leszek vele és akkor tárom a nagyközönség elé, de úgy döntöttem, hogy nem kell a tökéletesre törekedni (hiszen sose lesz tökéletes) :), úgyhogy sok szeretettel mutatom be nektek Szeretet "gyermekemet" a Mandalák Világát.


Mindenkinek nagyon szép és vidám napot kívánok!

Szeretettel:
Melinda